2025-02-20

Lisszabon – ahol a kalandok és felfedezések még korántsem értek véget

By webadmin

Amilyen örömmel tekintettünk előre előző beszámolónkban az előttünk álló hetekre, olyan örömmel számolunk be a február 14 és 19 közötti periódusról, melyet Portugália fővárosában, Lisszabonban tölthettünk.

Február 14-én első hetünk szakmai záróakkordjaként a környezetvédők a talaj fizikai mutatóinak meghatározását sajátíthatták el laboratóriumban végzett munkával. Ezen gyakorlat során egy rövid elméleti bemutatót követően megtanultuk a talaj nedvességtartalmának, textúrájának, kapillaritásának valamint sűrűségének különböző eszközökkel, módszerekkel történő megállapítását.

Február 15-én, szombaton az első olyan napra ébredtünk, amelyet teljes egészében együtt töltött a csoport, a műszaki rajzolók és környezetvédők. A program minkét fél érdeklődését kielégítette, hiszen a délelőttöt a lisszaboni állatkert megismerésével indítottuk, a Benfica Stadion és múzeum körbejárásával folytattuk. A nap csúcspontja a delfin show volt. Fantasztikus érzés volt ezeket az állatokat testközelből látni, megismerni. Rengetek érzelmet váltott ki belőlünk a húsz perces „előadás”. Ezt követte a madár show, ahol több madárfaj különleges mutatványait láthattuk, táncoló papagájtól kezdve, ragadozó madarakon át olyan fajokig, melyek létezéséről sem tudtunk. A madarak után lehetőségünk adódott az állatkert felfedezésére is.

A kiadós ebéd után meglátogatott Benfica stadion még azok számára is maradandó élményt okozott, akik nem érdeklődnek a futball iránt. Európa huszonegyedik legnagyobb stadionjában körbesétálhattunk, kisétálhattunk a játékoskijárón, bemehettünk a vendégcsapat öltözőjébe. Megcsodálhattuk a S.L. Benfica futball klub két fehérfejű rétisasát (Haliaeetus leucocephalus), majd a múzeumban megismerhettük a csapat történetét, magyar vonatkozásait.

A napot egy általunk nagyon szeretett étteremben, az Abelha D’Ouro-ban elfogyasztott vacsorával és a nap megbeszélésével zártuk.

Február 16-án, vasárnap Milan és Filipa idegenvezetők kíséretében a város történelmi részeibe tekinthettünk be, utunkat busszal és metróval, végül pedig hajóval tettük meg. Első állomásunk a Fragata D. Fernando II. és a Gloria volt, a portugál haditengerészet utolsó fából készült vitorlás hajója. A hajót 1843-ban bocsátották vízre, és 33 év alatt több mint 100 000 tengeri mérföldet tett meg, ami öt világkörüli útnak felel meg. A hajón töltött idő olyan világba nyújtott betekintést, amelyet eddig csak filmekben láthattunk. A hajótól nem messze megnéztük a Barracuda tengeralattjárót is. Ezt követően Chiado karizmatikus utcáin sétáltunk, valamint Lisszabon legmagasabb pontjára épített Szent György Várból az ott sétálgató pávák jelenlétében csodálhattuk a kilátást, majd a Se katedrálist és a Páduai Szt. Antal templomot.

A napot a Tejo parton, egy csodálatos naplementével zártuk.

Február 17-én indult a második hetünk első napja. A környezetvédők reggeli után az INSA-ban a talaj műtrágyával való telítettségi fokának, foszfor és káliumtartalmának meghatározást végeztek. Kedden a talaj mangán és vas tartalmának meghatározását sajátíthatták el, szerdán kálcium és magnézium meghatározást végeztek.

Ezalatt a műszaki rajzoló technikus csoport tovább folytatta az elmélyülést az AutoCAD program rejtelmeiben, és szépen lassan elsajátították az alapismereteket. A vonalak beállítása, az ajtók és ablakok megszerkesztése, valamint a bútorzatok megrajzolása már gyerekjátéknak bizonyult. Így megkezdték a 3D-s tervezés alapjainak felfedezését is, és a keddi nap végére mindenki tervezett magának egy személyre szabott kulcstartót, ami hatalmas elégedettséggel töltötte el őket. Oktatónk szívvel-lélekkel próbálta átadni tudását mindenkinek, és a munkák láttán elmondhatjuk, hogy lelkesedése nem maradt eredmény nélkül.

A szerdai nap tartogatott egy kis meglepetést számunkra, hiszen oktatónk kíséretében elmentünk a FABLAB LISBOA tanműhelybe. Ez egy Lisszabon város által működtetett kutatóközpont, ahol a diákok és egyetemisták különböző kísérleteket és kutatásokat végezhetnek.

Csoportunk először 3D-s nyomtató segítségével kinyomtatta az előző nap elkészített kulcstartókat, majd szemügyre vettünk egy kutató laboratóriumot, ahol háztartási hulladékokból készítenek különböző építőanyagokat. Csodálkozva figyeltük, ahogy tojáshéjból, pisztáciahéjból, narancshéjból és algákból kivont zselatinból hangszigetelő anyagokat, különböző burkolóanyagokat, sőt még téglát is készítenek.

            Az elmúlt napok tevékenységei egyértelműen bizonyították, hogy a gyakorlati tudás és a kreatív kísérletezés hogyan járulhat hozzá a tanulók szakmai fejlődéséhez. Az AutoCAD program alapjainak elsajátítása, a 3D-s tervezésbe való betekintés, valamint a FABLAB LISBOA látogatása mind-mind olyan tapasztalatokkal gazdagította a résztvevőket, amelyek hosszú távon is hasznosnak bizonyulnak. A tanulók lelkesedése és elkötelezettsége példaértékű, és reméljük, hogy a jövőben is hasonló lendülettel folytatják tanulmányaikat és szakmai fejlődésüket.

Február 19-én, szerddán délután közös kulturális program következett, mely során Estorilba és Cascaisba látogattunk kedvenc idegenvezetőnk, Migel vezetésével. Egy rövid metrózás után a Cais de Sodré állomáson váltottunk vonatra és egy közel egy órás út után végre megpillanthattuk az Atlanti-óceánt. A látvány magáért beszélt.

Kulturális programunk négy állomást tartalmazott, az első Lucian Blaga mellszobra, aki Románi a nagykövete volt 1938 és 1939 között. Második állomásunk II. Károly király háza volt, aki itt élt száműzetésben, a harmadik pedig az a ház, ahol Mircea Eliade lakott, amikor kulturális attaséként Portugáliában élt a második világháború idején. A negyedik állomás az óceánpart volt, ahol a bátrabbak megmártózhattak az Atlanti-óceánban.

Újabb felejthetetlen hat napot élt meg Kósos csapatunk Lisszabonban. Az előttünk álló időszakra kíváncsian és izgatottan tekintünk, hiszen hátravan még egy hétvége ás az azt követő teljes hét.

Onodi Henrietta és Kutas Attila-Sándor