Erasmus: Beszámoló folytatása

“Aki nem látta Granadát, az nem látott semmit”

                         (spanyol közmondás)

(A java csak most jön!)      

    A pénteki nap, mondhatni, átlagosan kezdődött, minden a már megszokott kerékvágásban zajlott. A reggeli után a gyerekekkel elmentünk az Arcan Studios-hoz, ahol megismerkedtünk új programmal, az „Unreal Engine 5.3”-al, amelynek segítségével tovább csinosítottuk az előző napokban elkezdett házikóinkat.

    A munkaidő lejárta után csapatunk nekilátott felfedezni Granada városának egy eddig számunkra ismeretlen részét. Bár már egy ideje a városban tartózkodunk, csak most nyílt meg a lehetőségünk, hogy bebarangoljuk a különleges utcákat és negyedeket.

      Granada lakossága négy különböző közösségből áll – spanyolokból, arabokból, gitanónak nevezett romákból és zsidókból – ez különleges kulturális olvasztótégelyként szolgál. A szállásunk az arab negyedben található, éppen abban az utcában, amelyet 2022-ben Spanyolország legszebb utcájának választottak. Az utcát „Szomorúság útjának” nevezik a helyiek, mert régen itt vonultak hosszan a gyászmenetek a temető felé.

      A kis utcák és bazárok pezsgő élete minden nap lenyűgöz minket. Úgy érezzük, mintha Marokkó szűk sikátoraiban sétálgatnánk. A helyi bazárokban a keleti hangulat és az arab kultúra egyedi keveredése érezhető, ami minden sétát felejthetetlen élménnyé varázsol.

       Csapatunk a délután folyamán számos helyi nevezetességet fedezett fel:

     A sétánk a cigánysoron át vezetett, majd az arab negyed rejtett utcáin keresztül vissza a szállásunkhoz. A cigánynegyed házai sziklába faragott barlangszobákból állnak, fehérre meszelt falakkal, melyek egy görög kisváros hatását keltik. A negyedet körülvevő magas falak azonban sejtetik, hogy ezen környék lakói egykor nem voltak kívánatos vendégek a város más részein.

     Kevesen tudtuk a kis csoportunkból, hogy a flamenco tánc és zene eredete a gitanoként ismert roma közösséghez köthető. A cigány király alakját is ólomba öntötték, akiről ma is sokat beszélnek, és akinek szavait talán még ma is suttogják a kis házak falai, hiszen ez az ember minden reggel kiment a szomszédos negyedekbe pénzt kéregetni, és a pénzért cserébe gyönyörű meséket és történeteket mesélt. A negyed központjában található kis barlangkápolnában megtekintettük a “Szenvedő Cigány Jézus” képeit, melyek bár nem érhetik el a nagy katedrálisok szentjeinek pompáját, mégis meghitt és bensőséges hangulatot árasztanak.

     Látogatásunk talán legmegragadóbb része az volt, amikor bementünk az egyik cigányházba. A tornác korlátján egy hatalmas macska szundikált, a családfő a ház előtt üldögélt és nagy szeretettel invitált be a házba. Az egyik szobában két kislány játszadozott, fittyet hányva népes csoportunkra. A ház tiszta, otthonos, és talán a mesebeli a legjobb szó, amivel jellemezni tudnám. Úgy éreztük, mintha nem is a múltba repítene vissza, hanem egy másik világba, ami nyugodt, varázslatos és szívet melengető.

 

    A cigánysort elhagyva, visszatérve az arab negyedbe, hihetetlen látvány tárult a szemünk elé: az Alhambra palotaváros mögött a Sierra Nevada hóborította csúcsai magasodnak. Lenyűgöző volt látni azt a helyszínt, ami nemrég “A Hó Társadalma” című film forgatásának helyszínéül szolgált, és nehéz volt elhinni, hogy szinte karnyújtásnyira tőlünk a ropogó hóban emberek százai síklanak végig a síparadicsomokban a friss havon, míg nálunk 26 Celsius-fok van.

      A város sokszínűsége és a különböző közösségek által létrehozott egyedülálló atmoszféra mindannyiunk számára felejthetetlen élményt nyújtott.

        Szombaton látogatást tettünk a Tudományos Múzeumba, Andalúzia első interaktív múzeumába. A kis csapat tagjait áthatotta a kíváncsiság és a várakozás, ahogy beléptek a múzeum izgalmas világába, ahol minden a tanulásra és a felfedezésre van tervezve.

      A múzeum számos csodálatos kiállítóteremmel büszkélkedik, ahol a gyerekek jobban megérthették a világ rejtett titkait és megismerhették, hogyan működik az univerzum.

    A Planetáriumban, a Csillagvizsgálóban, a Bioszféra teremben, az Asztrofizika és Mechanikai játékok termekben, valamint az „Egy utazás az emberi test belsejében” teremben a diákok nagyon hasznos és tanulságos órákat töltöttek.

      A hétvége csúcspontja a vasárnap volt, amikor végre elérkezett a várva várt esemény: a Caminito del Rey, vagy más néven a Királyok Útja túra. Az út során Granadából a kanyon felé haladva most is hatalmas olajbogyó ültetvényeket kereszteztünk, miközben ismét tanúi lehettünk Spanyolország e vidékét sújtó súlyos aszálynak. A kiszáradt folyómedrek keskeny sivatagként kígyóztak a dombok között, emlékeztetve minket a természeti kihívásokra és hogy a következő háborúk lehet, hogy a vízért lesznek.

       Az Ardales településtől nem messze fekvő Garganta de Chorro sziklaszorosban a Guadalhorce folyó völgyét lenyűgöző, akár 300 méter magas mészkőfalak ölelik körbe, melyek között olykor mindössze 10 méter a távolság. Ezeket a lenyűgöző sziklafalakat sétáltuk végig, néha akár 110 méterrel is a folyó felett.

A túrát a kanyon északi részében kezdtük, Guadalhorce folyón lévő vízierőműtől indulva. Eredetileg ennek az útnak (camino) a kiépítésére 1901-ben azért volt szükség, hogy az itt lévő vízierőmű dolgozói munkába tudjanak járni, illetve hogy a karbantartáshoz szükséges anyagokat mindkét oldalról könnyebben ide tudják juttatni. Kísérőnktől megtudtuk, hogy az út tervezője nagyon szerette volna, ha a király is látja ezt a fantasztikus alkotást, ezért meghívta, hogy ő avassa fel. A király, amikor odaért és meglátta a sziklafal oldalán lévő keskeny deszkás utat, és a szurdok elképesztő méreteit, készíttetett magáról egy képet, megivott egy kávét, és távozott. Távozás előtt megígérte, hogy egy év múlva visszajön és végigsétál az úton, de sosem tért vissza. Innen ered a Királyok Útja elnevezés.

       Dél felé haladva a meredek sziklafalak oldalán csodálatos kilátás nyílt a szemünk elé. Néha az ösvény kis barlangokon átvezetett, és lehetőségünk volt megfigyelni az itt élő állatvilág egy részét: a magasban köröző keselyűket, a kevésbé meredek oldalakon legelésző kecskéket, valamint Európa egyik legnagyobb pókfajának egyedét, a folyóban úszkáló halakat, és a kőfalakba zárt több millió éves fossziliákat.

      Az út végén egy rendkívül mozgó függőhídon keresztül zártuk ezt a fantasztikus túrát. A túravezető elmesélte, hogy a hetvenes években tulajdonosváltás történt a vízierőműnél, és az új tulajdonos nagyon elhanyagolta az utat. Ennek ellenére a munkások továbbra is használták azt, ami akkoriban a világ egyik legveszélyesebb útja volt. Évente többen is életüket vesztették rajta. Ma azonban teljesen biztonságos és felejthetetlen élményt nyújtott számunkra.

KUTAS ATTILA- SÁNDOR