2025-02-14

Lisszabon – „A város, ahol a múlt és a jelen táncot járnak a Tejo partján.”

By webadmin

Különös napra ébredt február 10-én a Kós Károly Szakközépiskola XII.A osztályából hét, valamint a XII.B osztályából nyolc diák, hiszen Kutas Attila és Onodi Henrietta tanárok kíséretével útra kelhettek Lisszabonba, hogy az ERASMUS+ program keretén belül a portugál fővárosban végezhessék a három hetes szakmai gyakorlatot.

Fagyos, álmos reggelen indult el a kis csapat Bukarest felé, hogy repülővel eljusson előbb Amszterdamba, majd onnan Lisszabonba, Portugália fővárosába, mely az ország nyugati részén helyezkedik el, az Atlanti-óceán partján, a Tejo folyó torkolatának északi részén. A mintegy 18 órás út próbára tette az utazók kitartását, de amint megláttuk a lenyűgöző építészetéről és gazdag történelmi múltjáról híres várost, az utazás minden fáradalmát hamar elfelejtettük.

Az első napunk egy eligazítással kezdődött, ahol ismertették az itt tartózkodásunk ideje alatt zajló szakmai és kulturális programokat. Ezt követően a csoport két részre oszlott, a szakoknak megfelelően. A műszaki rajzoló csoport a több mint egyórás utat busszal, majd metróval tette meg Rishi Valdher tervezőmérnök irodájába. A háromhetes gyakorlat során a diákok az AutoCAD program használatát fogják elsajátítani. Már az első napon megtanulták a program alapvető beállításait, és elkészítettek néhány egyszerű tervrajzot is.

A környezetvédő csapat az INSA (Instituto Nacional De Saude Doutor Ricardo Jorge) felé vette az utat. A bevezető előadás során megismerkedtek az INSA tevékenységi körével, valamint a következő hetek tevékenységeinek sorával.

A délutáni program szabad tevékenység volt, így néhány tanuló az időt kocogással töltötte, és megcsodálta az „Április 25” függőhidat. Vacsora után az egész csoport felült a 28-as villamosra, amely a város egyik legnépszerűbb és legikonikusabb turistalátványossága. Ez a sárga villamos a város szívében közlekedik, és híres történelmi városrészeken halad át.

A második és harmadik napon a műszaki rajzoló szakos diákok tovább folytatták az AutoCAD programmal való ismerkedést, és egyre összetettebb alakzatokat készítettek a program segítségével. Az első egyszerűbb formák után bonyolultabb és részletesebb rajzok megalkotására törekedtek, így fejlesztve készségeiket és elmélyítve tudásukat.

A környezetvédők második napja egy bevezető előadással kezdődött, amelyet egy laborgyakorlat követett. Ennek során talajtípusok azonosítását végezték, elsajátíthatták a talajminták előkészítésének lépéseit. A harmadik napon a talaj mikroorganizmusainak a meghatározását ismerték meg, ennek során egy rövid ismeretterjesztő, interaktív előadáson vettek részt, amit egy laborgyakorlat követett. Részletes betekintést nyertek a prokarióta és eukarióta szervezetek világába, azok közötti különbségekbe, valamint valós mikroszkópi képek értelmezésébe. A laboratórium felszereltsége több mint korszerű, nagyon jó volt ilyen komoly eszközökkel dolgozni.

A délutáni programok keretében meglátogattuk a város szívében lévő Kereskedők terét, más néven Praça do Comércio, mely az egyik legnagyobb tér Portugália fővárosában. Az eredeti palota, amely itt állt, az 1755-ös földrengésben elpusztult, és a helyére újraépített tér ma az egyik legimpozánsabb királyi tér Európában. Az épületek falán található szobrok és domborművek a portugál történelem jelentős alakjait ábrázolják, mint például Vasco da Gama és a Pombál Márki. A tér középpontjában áll a bronz lovasszobor, amely I. József portugál királyt ábrázolja.

A tér déli oldalán található a Rua Augusta Diadalív (Arco da Rua Augusta), Lisszabon egyik legismertebb és leglátványosabb nevezetessége. A diadalívet a nagy lisszaboni földrengés után építették, amely jelentős pusztítást okozott a városban. Az építkezés 1873-ban fejeződött be, és azóta a város egyik szimbóluma lett. A diadalív közepén egy lenyűgöző óratorony található, amelyet két allegorikus szobor díszít: a Hősök és az Érdem. Az építmény tetején több szobor áll, köztük Glória, aki a hírnevet és dicsőséget jelképezi, valamint Viriatus és Nuno Álvares Pereira, akik híres portugál történelmi alakok.

A diákok legnagyobb örömére felmentünk az építmény tetejére, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílt Lisszabonra, beleértve a Tejo folyót, a Praça do Comércio teret és a város központi részét. Megnéztük a pénzmúzeumot, ahol megtekinthettünk egy hatalmas széfet, valamint lehetőségünk volt egy 12,6 kg nagyságú aranytömb megemelésére.

Az elmúlt néhány napban rengeteg szakmai tapasztalatot és kulturális élményt gyűjtöttünk Lisszabonban. Örömmel tekintünk előre a következő két hétre, hiszen még számos lehetőség nyílik a város további felfedezésére. A következő napokban további szakmai és kulturális programokban vehetünk részt, és új élményeket szerezhetünk. A gazdag történelem, a lenyűgöző építészet és a barátságos helyiek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy ez az utazás felejthetetlen legyen számunkra.

 

Onodi Henrietta és Kutas Attila- Sándor