2024-10-09

Újra bővült iskolánk felszereltsége!

By webadmin

Az évek során, több sikeres pályázat segítségével sikerült a környezetvédelmi laboratórium felszereltségét bővíteni a Bethlen Gábor Alap, Csíkszereda Polgármestri Hivatala, valamint Hargita Megye Tanácsának támogatásával, ezáltal igyekeztünk megteremteni a környezetvédelmi modulok igényes oktatásának feltételét, a csoportos és egyéni kísérletezés, valamint a szakdolgozatok elkészítéséhez szükséges kísérletek és kutatások lehetőségét.

Az idén a Hargita Megye Tanácsa által meghírdetett pályázat révén, és az iskolánk alapítványa, a Palladis Ars Szövetség által biztosított önrésszel 3000 lej értékben egy dokumentum kamerát és 14 rajztáblát sikerült beszerezni. A rajztáblákat a négy műépítész osztályunk diákjai, valamint a műszaki rajzoló technikusok fogják használni a különböző szakórákon, a dokumentum kamera pedig nemcsak nekik, hanem valamennyi szakon tanuló diák számára hasznos lesz, ugyanis valamennyi órán kreatívan használható a kémiai kísérletek kivetítésétől kezdve a műszaki rajzok, feladatlapok, nyelvleckék, különböző dokumentumok kivetítésére, tanulmányozására, a rajzok/tervek digitalizálására.

Iskolánk évente igyekszik bővíteni eszköztárát, amiben a Hargita Megye Tanácsa által meghirdetett pályázatok nagy segítséget nyújtanak. Köszönjük a támogatást!