Élménybeszámoló a homoródi román táborról
Iskolánk végzős diákjai három napot töltöttek Homoródfürdőn a Hatos villában, ahol sor került a pályázat fő céljának a román tábornak a megszervezésére.
Következzen néhány gondolat a diákok beszámolóiból:
Nagyon tartalmasan telt az ott létünk, hiszen az oszi néni mindent megtett annak érdekében hogy a lehető legjobban elmagyarázza, átadja nekünk mindazt, amit majd később az érettségin tudnunk kell. Tételeket oldottunk, valamint belemerültünk az érvelőszöveg helyes felépítésébe is, ennek mintájára pedig mindenki próbált a saját képességei szerint jó érvelést írni. Minden úgy történt, ahogy egy átlagos iskolai napon, órán szokott történni, de valami mégis más volt. A hangulat, az volt nem megszokott, hiszen mindenki jobban érezte ott magát. Élvezetesebb volt, hiszen más volt a környezet, nem a megszokott osztályterem. Sokkal jobban és hamarabb elröpült az a két nap, amit a néhány csapatépítő tevékenység mellett román tanulással töltöttünk. A tanulás mellett különböző társasjátékokkal, közös beszélgetésekkel, meccsnézéssel valamint bulizással töltöttük az időnket. Kiderült, hogy hiába voltunk osztálytársak három évig, még most is nagyon sok dolgot nem tudunk egymásról, amik ez a tábor során kiderültek.
Összegzésképpen nagyon jól telt mindenki számára. Összehoztuk a kellemeset a hasznossal ez a tábor által, hiszen tanultunk is, és ez mellett nagyon jól éreztük magunkat. Örülünk, hogy lehetőségünk volt rá, köszönjük Hargita Megye Tanácsának, valamint iskolánk alapítványtának, a Palladis Ars Szövetségnek a támogatást.