Határtalanul! Cegléd – Csíkszereda
2016. április 4 -8 között a csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskola XI.-XII. B. osztályos tanulói szakmai gyakorlaton vettek részt Cegléden a Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakiskolában, a Határtalanul! pályázat keretén belül.
Az erdélyi diákok hosszú út után megismerkedhettek Cegléd nevezetességeivel, a városnéző sétájukat a ceglédi diákok kalauzolták.
A csíkszeredai csoport a ceglédi tanárok és diákok kíséretében részt vett egy budapesti kiránduláson, amelynek során meglátogatták a Parlament épületét.
A parlamentben Földi László KDNP-s képviselő, Cegléd volt polgármestere fogadta a csoportot. A tartalmas városnézés után a csoport egy dunai hajózáson vehetett részt, amely nagy élményt jelentet az erdélyi diákoknak.
A következő napokban a csíkszeredai diákok számos érdekes szakmai tevékenységen vettek részt. Előadást hallgatak a hulladékgazdálkodásról Baranyó Attila előadásában, meglátogatták a tápiószelei biodiverzitás központot, megnézték az iskola tangazdaságát, érdekes kémiai kísérleteket végeztek, hulladékot gyűjtöttek.
A pályázat produktumaként a ceglédi és a csíkszeredai diákok közösen készítettek egy hulladéktározót, ahol a helyi diákok a szelektíven gyűjtött hulladékot tárolhatják majd.
A szervezők gondoskodtak szorakoztató programokról (csoportos vetélkedők, standolás, mozi, buli) is, amelyek alatt a két iskola diákjai, tanárai még jobban megismerkedhettek.