Tizenkettedikes diákjaink Lisszabonban
Következzen az első napok élménybeszámolója:
Csapatunk 2025. december 7-én indult a bukaresti Henri Coandă reptérről, uticélunk Portugália fővárosa, Lisszabon volt. Aznap este szerencsésen megérkeztünk és elfoglaltuk a szállásunkat. Első napon, a nemzeti ünnepre való tekintettel a várossal és a közlekedéssel ismerkedtünk. Megnéztük a Mánuel stílusban épült Jeromos kolostort, a Belém tornyot és környékét, a Felfedezők Emlékművét és az Elektromossági Múzeumot. Esti városnézést szerveztünk a 28-as villamossal, amely a legkisebb szűk utcákban is körbevitt a város szívében. A következő napokban a környezetvédelmi technikusok délelőttönként a szakmai gyakorlatok keretén belül a talaj fizikai jellemzőit és a talajtípusokat vizsgálták, valamint az Estufa Fria és az Ajuda botanikus kertekben bővítették növénytani ismereteiket. A műszaki rajzoló technikusok az AutoCAD alapjaival és sajátos tulajdonságaival ismerkedtek a DARQ2 – Arquitetura e Design cég oktatója segítségével. Délutánonként a két csapat együtt kulturális- és szabadidős programokon vett részt. Meglátogattuk a Természettudományi Múzeumot, voltunk az Örömök temetőjében, a Kereskedők Terén, és a gyönyörű város karácsonyi díszbe öltözött utcáival, tereivel ismerkedtünk. Szerdán Estorilban lehetőségünk volt megmártózni az Atlanti-óceánban, este pedig a Benfica stadionban együtt szurkoltunk a helyi drukkerekkel a lisszaboni csapatnak.
![]() |
![]() |
![]() |
|
![]() |
![]() |
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
![]() |
![]() |
|
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
|
![]() |
![]() |
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
![]() |


































