Szakmai gyakorlaton Németországban a X.A osztály

2018 június 29- július 14 között iskolánk X. A osztályából 18 tanuló Cottbusban (Németország) végezhette a szakmai gyakorlatot egy Erasmus+ pályázatnak köszönhetően. A felejthetetlen élményeket és tartalmas szakmai gyakorlatot jelentő két hét rövid összefoglalója következik:

Egy nagyon hosszú és fárasztó 24 órás buszos utazás után a 18 diák, valamint Gedő Mária és Kutas Attila kísérő tanárok megérkeztünk a barndenburgi városkába, Cottbusba. Miután elfoglaltuk szállásunkat, és elindultunk a várossal ismerkedni, a június végi napsütés, a belváros csodaszép épületei rögtön elfeledtették velünk az utazás kimerítő élményét. A hétvége alatt feltérképeztük a városkát és a szállásunktól nem messze lévő élményfürdőt.

Hétfőn kezdődött a szakmai gyakorlat. Az első nap bemutatták az iskolát és a tanműhelyeket, amelyek a legmodernebb tehnológiával voltak felszerelve. Munkavédelmi felkészítő következett, majd két csoportra osztották a diákokat: az egyik csoport a kőműves, a másik az ács műhellyel ismerkedett.

A következő naptól már a tulajdonképpeni munka következett. A kőműves csoport a két hét folyamán egy sarok falszakaszt készített, nedvesség és hővesztés elleni szigeteléssel, majd egy újabb falréteget készítettek a hőszigetelés védelmére. Az ács csoport sajnos menet közben szakot váltott, mert az első nap után lebetegedett az ácsmester, így szerdától csempéző, gipszkartonozó csoporttá alakultak át, és a hátralévő másfél hétben csempéből mozaik kockákat vágva társasjáték táblákat készítettek, valamint a gipszkarton illesztések készítését gyakorolták.

A munkálatokra mindkét csoport számára új szerszámok és korlátlan mennyiségű nyersanyag állt a rendelkezésére.

A szakoktató mesterek nagyon elégedettek voltak a munkánkkal és többször is megjegyezték, hogy nagyon ritkán találkoznak ilyen szorgalmas, nyugodt és érdeklődő fiatalokkal. A diákok is nagyon elégedettek voltak a szakmai gyakorlattal, hiszen olyan tehnológiákat és munkafolyamatokat ismertek meg, amelyekre itthon sajnos nincs lehetőségük.

A gyakorlat lejárta után minden diák oklevelet kapott.

A szakmai gyakorlat mellett, ami minden reggel 8 órakor kezdődött és 14 órakor ért véget, nagyon sok kulturális és szabadidős programon vettünk részt. Az első kirándulásunkkor Berlinbe látogattunk, ahol már a hatalmas, ötemeletes pályaudvartól tátva maradt a szánk, de meglátogattuk a Parlamentet, a Kelet és Nyugat Németországot elválasztó kaput, Madame Tussaud panoptikumát és a Berlin-i Fal megmaradt szakaszát. A második kirándulás célpontja Drezda volt, ahol sajnos esős idő fogadott minket, de ez sem vette kedvünket attól, hogy megnézzük a belvárost és talán a világ legnagyobb protestáns templomát, amelyet a II. világháborúban a földdel tettek egyenlővé. Hajókáztunk az Elbán, és megcsodáltuk az Elba parti kastélyokat, szőlősöket.

A szabadidős programokat sétával, városnézéssel, focizással és strandolással töltötték a diákok, esténként pedig táncokat mutattak be a venezuelai egyetemistáknak, akik velünk egy épületben laktak és akikkel hamar összebarátkoztunk. Volt Venezuela- Csíkszereda focimeccs is, de sajnos 9:6 -ra kikaptunk.

Összességében a szakmai gyakorlat mindenkinek nagyon jól telt, és nagyon hasznosnak bizonyult. Mindannyian pozitiv élményekkel és tapasztalatokkal tértünk haza. Köszönet mindenkinek, aki részt vett a gyakorlat megszervezésében, a pályázat lebonyolításában, akik nélkül nem lehetett volna részünk ebben a csodálatos élményben!

Kutas Attila-Sándor