Múltunk

Hogyan is kezdődött el minden?

    Úgy kezdődött, hogy mindenünket elvették, lehetetlené tették létezésünket és kilátásainkat.Beadványt küldtünk az iskola akkori vezetőségének, valamint a Megyei Tanfelügyelőségnek, amiben közöltük leválási szándékunkat. Vállaltuk, hogy átköltözünk egy olyan épületbe, ami nem önálló iskolának készült, hanem laboratóriumoknak, szaktermeknek. Itt siralmas állapotok uralkodtak: a bútorzat hiányos és majdnem használhatatlan volt, a falak áztak, a padlóburkolat megrongálódott, helyenként hiányzott. Az épület fűtése nem működött. Beadványunk nagy vitát váltott ki a tanfelügyelőségen. Néhány tanfelügyelő megértette és támogatta szándékunkat: Görbe Péter, Kardalus János, Mihály Géza, Eigel Tibor, főképp Beder Tibor főtanfelügyelő. Meglepő, hogy voltak, akik nemhogy nem támogatták, egyenesen ellenezték. Szívós kitartásunknak és a sok utánjárásunknak köszönhetően az 1994-1995-s tanévet önálló iskolaként kezdtük meg. A mostoha iskolától” négy osztályt hoztunk át, ősszel még beiskoláztunk ötöt. Így 9 osztálynyi tanulóval leírhatatlan körülmények között dolgoztunk. Tantestületünk volt! Ez azokból a kollégákból állt össze, akik fenntartás nélkül merték vállalni a bizonytalanságot, de bíztak, van jövője az iskolának, mert a régi tanerők közül sokan nem jöttek vissza.

Az alapítás nehézségei és tovább…

Alapítók: Benkő Éva mérnök, Beder Rozália magyar szakos, aki akkor már 23-dik éve volt iskolánk tanerője, Pozsony Erzsébet matematika szakos, Szén János fizika-, Merlusca Claudia román-, Birtók Katalin kémia szakos tanárok, Nagy Mária építőmérnök, Becze Zoltán gépészmérnök, Birgiszer Ibolya villamos üzemmérnök.

Oktatómesterek: Parajdi Dénes, Szentes Gyula, Balázsi Pál László, Gál József, Lajos Tibor. Ősszel csatlakoztak hozzánk: Kakasi Zsuzsa építőmérnök, Antal Ibolya magyar tanár, Sprencz Ferenc testnevelőtanár.Az adminisztrációt helyettesekkel oldottuk meg. z 1994-95-ös tanévet két líceumi, egy inas, két szakiskolai, egy esti és egy technikumi osztállyal, nem utolsó sorban egy tenni akaró tantestülettel és minimális anyagi háttérrel kezdtük. Az elhagyott iskola „mostoha” lett, nem indította útra „lányát a neki kijáró hozománnyal”.

Célunk – mint mindig – jól képzett érettségizőket engedni útjukra akár az egyetemre, akár robotos mindennapi munkába, ahol szakmai ismeretüket jól hasznosítsák itthon az országban vagy a határokon túl.

   Most már joggal bevallhatjuk magunknak, hogy nem végeztünk rossz munkát – az eltelt évek eredményei szerint számon tarthatunk hamarosan végző egyetemistákat, itthon és külföldön, technikumot főiskolát végzetteket és sok-sok becsületes dolgozó szakembert.

Belső életünk, közös munkánk, közös eredményünk

   Elvárásunk, egyben megelégedésünk, hogy az iskola minden tanulója és dolgozója – bármilyen területen- jól érzi itt magát. Még sok tenni valónk van: rendbe kell hoznunk az épület belsejét, a felszereltségünk javítása, kiegészítése továbbra is feladatunk. Nem jelentéktelenebb ennél a munka- közösség egységének további fejlesztése sem.

   A mindenkori Építészetinek van egy eleget nem hangsúlyozható jellemzője- az egészséges szellemi közösség formáló erő. A sok-sok tenni való során számos örömre derítő apró eredményünk és sok-sok közös jó élményünk is volt, aminek mindannyian őszintén tudtuk örülni – együtt örülni-! Pl. tanári szoba kialakítása, a belső torna terem elkészítése, a díszterem sokféle célra alkalmassá tétele, informatika szakterem létrehozása, a titkárság korszerűsítése, a műhelyek befödése és az új könyvtár működtetése nem is beszélve a lélek szorító élményekről: az érettségik, felvételik izgalmai, ne is szóljak az önfeledt hangulatos szilveszteri, nőnapi együttlétek akár a kis házi teázóban töltött kedélyes pillanatokról az ott sürgősen lebonyolított megbeszélések mind a jó kis közösségünk kialakításában játszottak fontos szerepet.

Álmaink egyike…

    … vált valóra, hogy – az építész szakmára éveken át megalázó külsejű kis iskolánkat – a Világbank támogatásával újjáteremtettük. Megtörtént a felújítás, befödés és a bővítés. Új tantermekkel fogadjuk a mindig újabb tanulói ifjúságot.

Összegzés

    Nehéz de sikeres 15 év áll mögöttünk, még nincs itt a pihenés ideje. Stílszerűen fogalmazva továbbra is tégláról téglára kell építeni azt, amit elkezdtünk. így biztosítva a sokoldalú munkával a változó világ elvárásaihoz rugalmasan alkalmazkodni tudó oktató-nevelő tevékenységünket.

Vélemény, hozzászólás?